He's my life

Szokásos hétvégi sétámat tettem meg a környéken.
Nem rég költöztem Koreába, pontosabban Szöulba, és még nem igazán sikerült felfedeznem a város egyes pontjait, így ha akadt egy kis szabadidőm útnak indultam a térképemmel.
Régóta vártam már erre, és most élvezem az ittlétet. Eddigi tapasztalataim alapján az emberek nagyon kedvesek, és segítőkészek, Szöul pedig teljesen elvarázsolt és rabul ejtett. Sokszor olvastam már azt, hogy, ha valaki egyszer megtapasztalja ennek a városnak a légkörét, az többé nem szabadul tőle. Én is így jártam.

Pár perc elteltével sikítást hallottam. Körbenéztem, de nem láttam semmi furcsát, és a zaj forrását sem, így újra belemerültem térképembe. Ismét meghallottam a lányos visítozást, ám ezúttal többen is csatlakoztak, és kis idő elteltével igazi fülsüketítő hangorkán keletkezett. Egy sereg fiatal lány rohant el előttem fejvesztve. El nem tudtam képzelni mi válthat ki belőlük ekkora őrületet, de aztán megkaptam a választ.
Két fiú próbált kibújni a rajongók gyűrűjéből.

-         -  Himchan! Himchan Oppa! Szeretlek! – rohant a srácok után egy lány izgatottan.

-         -  Youngjae Oppa, kérlek fogadd el az ajándékom! – állta el az útját erőszakosan egy lány, egyenesen az említett fiú arcába tolva a rózsaszín tasakot.

A két fiú mosolygott ugyan, de arckifejezésükből mégis látszott, hogy a hatalmas visítozó tömeg terhet jelent számukra. Udvariasan elfogadtak néhány nekik szánt ajándékot, majd sűrű hajlongások közepette igyekezték kikerülni a legtöbb rajongót.
Néhányan valósággal megbolondultak kedvenceik láttán.

Kissé félrevonultam attól tartva, hogy még a végén eltaposnak, hiszen máris jött egy újabb hullám, ezúttal mégtöbb hangos rajongó személyében. A járda szélén állva szorongattam a térképemet és némán figyeltem az eseményeket.
Szemeim közben a mellettem néhány méterre álló oszlopra tévedtek. Egy nagy plakát volt felragasztva rá, amin pedig épp az imént elhaladó 2 fiút véltem felismerni.

Hatan voltak a plakáton. Észrevettem, hogy a mai dátum van feltűntetve rajta. Szóval ez a hat fiú itt fog koncertet adni ma este..

A plakátról ismét a lánytömegre terelődött a tekintetem. Ezúttal is két fiú suhant el több-kevesebb sikerrel a rajongók között. A sikítozásokból a Jongup és Daehyun nevet hallottam ki. Néhány testőr is védte a fiúk testi épségét az olykor erőszakos fanok elől.
Rögtön utánuk pedig egy igazán magas, kisfiús arcú és egy felnyírt, barna hajú, napszemüveges srác sietett előre.

-          - Yongguk Oppa!

-          - Zelo!

Ezt a két nevet ordította mindenki. A napszemüveges srác leemelte szemüvegét végignézve a rajongóin. Kedves mosolyra húzódtak ajkai, miközben enyhén meghajolt.

Megakadt a tekintetem azon a csillogó mosolyon. Szemei is mosolyogtak szinte, bár igencsak fáradtnak és gyűröttnek tűnt, de még így is ragyogott.
Amint végignézett a tömegen, tekintetünk találkozott. Egy pillanatra lelassított, és még mindig engem figyelt. Kissé zavarba jöttem. Nem tudtam hova tenni azt a nézést. Egy rajongó szaladt elé és kezébe nyomta az ajándékát. Yongguk (így szólította a lány) megköszönte, majd ismét rám pillantott.

Csak álltam ott ledermedve, és nem tudtam meghatározni azt az érzést, ami hirtelen hatalmába kerített. Pásztáztam a fiú arcát, és ő is az enyémet. A pillanatnyi komolyságot azonban ismét felváltotta az a bizonyos mosoly.. amivel úgy érzem azonnal rabul ejtett.

A mellette álló testőr motyogott neki valamit, ő pedig lazán bólintott egyet, majd egy utolsó pillantást vetve rám, elindult, én pedig ott maradtam ismét egymagam a térképemmel.

*

Egész napos túrázásom végeztével hazafelé tartottam. A lábaim majd leszakadtak, de megérte, mert ismét csodálatos és új helyeket fedeztem fel. Persze gondolataim időközben mindig elterelődtek. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a fiút.

Ugyanarra mentem hazafelé, ahol láttam őket pár órája. Kicsit megálltam ugyanazon a járdaszegélyen, és ismét felidéztem magamban a pillanatot.
A plakátra 8 óra volt írva.. Akkor kezdődött a koncert.. Mostanra már biztosan befejezték..
Már este 11 is elmúlhatott, sötét volt, lassan kezdett elcsendesedni a környék, én pedig egyedül voltam.. jobbnak láttam, ha nem ábrándozom többet és hazasietek.

Ám néhány méterrel odébb valaki egy fának támaszkodva meredt maga elé. Az éjjeli lámpa nem világította meg az arcát.. annyit láttam, hogy magas, vékony alkatú.
Sietve haladtam volna el mellette, amikor is megszólított.

-          Várj egy percet – hangja mély és rekedtes volt, mégis megnyugtató.

Félve fordultam hátra, ő pedig közelebb jött. A félhomályban egyre inkább kirajzolódott az arca. A szívem majd kiugrott a helyéről. Ő volt az. Elmosolyodott, amint meglátta a meglepettséggel kevert boldogságot a szemeimben. Egy hang sem jött ki a torkomon, mégis tudta, hogy mire gondolok.
Nem kellettek szavak, üres magyarázkodások.. Rámosolyogtam nem leplezve boldogságom. Még sosem éreztem ilyet, de csodálatos érzés.

-        -  Ha már újra találkoztunk. Van kedved sétálni? – törte meg a csendet.

-         - Persze – bólintottam.

Azon az éjszakán megismerkedtem azzal az emberrel, aki mindennél fontosabb nekem a világon.

Unforgettable Spring

A tél lassacskán, lomhán vonult el. Az utolsó hókupacok is elolvadtak, az utolsó sáros pocsolyák is felszáradtak.
Hamarosan beköszöntött a tavasz, melynek langyos levegője védelmezőn simított végig Szöul utcáin és mezőin. Az évszak, amely új reménnyel áraszt el mindenkit, amelytől mindenki vár valami újat, valami szépet.
Mennyire vártam már a Nap első meleg sugarait és mennyire vártam valami szebb és reményteli dologra jómagam is.
Ahogy teltek a napok úgy töltődött meg az én szívem is újra boldogsággal és reménnyel.
Egy nap az egyik parkban sétálgattam Szöul csendesebb zugában.
A patak csobogása és az enyhe szellő okozta levélsuhogás megnyugtatóan hangzott a városi zajok után.
Lassan lépkedtem élvezve minden percét sétámnak. A tavaszi szellő játékosan fújta szanaszét barna tincseimet. Talán kicsit túlzottan is bolondos volt. Térd fölé érő fehér szoknyámba szemérmetlenül kapott bele újra és újra.
A cseresznyefa virágzás időszaka volt. Elvarázsolva ballagtam a halványrózsaszín csodák között, mintha életemben nem láttam volna gyönyörűbbet. De ha belegondolok.. számomra egyike a világ legszebb dolgainak. Illatát a szellő messzire vitte és elárasztotta szinte az egész várost.
Megálltam a patak mellett és kissé elméláztam. Gyönyörködtem a tájban és egyszerűen élveztem a Napot, szellőt, mindent..
Azt hittem teljesen egyedül vagyok, nem sejtettem, hogy valaki osztozik velem a pillanatban. Bár egy idő után furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne.
- Szép napunk van ma. – szólalt meg mögöttem.
Hangja kellemesen csengett fülemben. Ismerősnek tűnt.. már hallottam valahol.
Hátrafordultam és láttam amint az egyik cseresznyefa tövében ül. Hátával a fa törzsének támaszkodva, kényelmesen pihent.
- Valóban – válaszoltam mosolyogva.
Tekintetünk találkozott.
Akkor és ott eszméltem rá.. Ő volt az.
A felismerés hatalmasat visszhangzott a szívemben.
Ő. Aki gondolataim főszereplője. Akit tiszta szívemből szeretek, és akit csak remélni mertem, hogy valaha is láthatok egyszer egy pillanatra. Most itt volt előttem teljes valójában.
Aki nem pattant fel azonnal és rohant el azért, mert valaki megzavarta a nyugalmát és felismerheti.
Ez a park Szöul legcsendesebb része. Már értem, hogy miért jött ide. Itt Ő is nyugalmat talál.
- Te.. te vagy az? – kérdeztem halkan, remegő hangon.
Ő csak rám villantotta csodálatos mosolyát és lassan felállt ülő helyzetéből.
Szívem még inkább kalapálni kezdett. Csendben álltam és figyeltem minden mozdulatát. Figyeltem, ahogy felém lépked, egyre közelebb és közelebb.
Megállt alig pár centire előttem. Csillogó szemekkel fürkésztem arca minden egyes szegletét, majd hosszasan a szemeibe néztem.
Ő mindvégig türelmesen és mosolyogva tűrte a reakciómat.
Tudtam, hogy nem álmodom, de ezek a pillanatok tökéletesen beleillettek volna a legszebb álmaimba.
A szél szüntelenül sodorta a cseresznyevirágok szirmait a levegőben.
A mellettünk álló cseresznyefa alsó ágai nem voltak túl magasan. Kinyújtotta kezét, hogy óvatosan leszedjen egy darab cseresznyevirágot az ágról.
Szótlanul álltam előtte. Éreztem édeskés illatát, ami teljesen elbódított.
Szinte zavarba jöttem közelségétől és közvetlenségétől. Hiába volt igaz minden perc, nehezen hittem el, hogy valóban Ő áll előttem, ráadásul ennyire romantikus és meghitt környezetben.
A kezében tartotta a cseresznyevirágot és még közelebb lépett hozzám, majd mélyen a szemembe nézett.
Ismét mosolyra húzódott az ajka és ujjaival finoman végigsimított arcomon. Beleborzongtam az érintésébe. Karom azonnal libabőrös lett.
Arcom után hajamon is végigsimított, majd beletűzte az aprócska virágot sűrű tincseimbe. Fülig vörösödtem.
- Gyönyörű – suttogta.
Majd pár pillanat múlva hátrálni kezdett és ugyanazzal az édes mosollyal „búcsúzott”.
Én továbbra is csak álltam földbegyökerezett lábakkal. Se megszólalni, se megmozdulni nem tudtam.
Még láttam amint visszanéz rám mosolyogva.
Tényleg velem történik ez? Lehet ennél csodálatosabb kezdete a tavasznak?
Ezt a pillanatot, amíg élek, nem fogom elfelejteni. A legszebb dolgok egyike, ami valaha történt velem.
*2 hónap múlva*
Épp egy újságot olvasgatok és hirtelen felfigyelek egy cikkre, amely mellett az Ő és az együttese képe látható. A legújabb albumukról kérdezték őket, hogy mi ihlette a dalaikat.
Elmosolyodom, hiszen természetesen ma is felidéződött bennem minden egyes pillanata annak a napnak.
Ahogy haladtam a sorokkal egyre lejjebb a szívdobbanásaim egyre csak gyorsultak, kezeim remegni kezdtek.
- Az albumon található egy különösen romantikus hangvételű, szerelmes dal. Hogy született? Van valami emlék, ami hozzá kapcsolódik?
- - Ami azt illeti igen – válaszolta Ő – A tavasz kezdetén véletlenül összetalálkoztam egy lánnyal a cseresznyefák alatt, az egyik parkban. Olyan szép volt. Azóta is itt van az arca előttem. Sosem fogom őt elfelejteni.
Könnyeim megállíthatatlanul útjukra indulnak és zokogni kezdek. Hát emlékszik rám. Nem felejtett el. És ilyen nyíltan, ilyen őszintén ki merte mondani a gondolatait anélkül, hogy tartana a következményektől.
Bárcsak egyszer újra találkozhatnánk. Csak egyetlen egyszer. Szeretlek.

Annyeong!

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy eddigi, és majd a későbbiekben írt novelláimat megosszam veletek ^^