A tél lassacskán, lomhán vonult el. Az utolsó hókupacok is
elolvadtak, az utolsó sáros pocsolyák is felszáradtak.
Hamarosan beköszöntött a tavasz, melynek langyos levegője védelmezőn simított végig Szöul utcáin és mezőin. Az évszak, amely új reménnyel áraszt el mindenkit, amelytől mindenki vár valami újat, valami szépet.
Mennyire vártam már a Nap első meleg sugarait és mennyire vártam valami szebb és reményteli dologra jómagam is.
Ahogy teltek a napok úgy töltődött meg az én szívem is újra boldogsággal és reménnyel.
Egy nap az egyik parkban sétálgattam Szöul csendesebb zugában.
A patak csobogása és az enyhe szellő okozta levélsuhogás megnyugtatóan hangzott a városi zajok után.
Lassan lépkedtem élvezve minden percét sétámnak. A tavaszi szellő játékosan fújta szanaszét barna tincseimet. Talán kicsit túlzottan is bolondos volt. Térd fölé érő fehér szoknyámba szemérmetlenül kapott bele újra és újra.
A cseresznyefa virágzás időszaka volt. Elvarázsolva ballagtam a halványrózsaszín csodák között, mintha életemben nem láttam volna gyönyörűbbet. De ha belegondolok.. számomra egyike a világ legszebb dolgainak. Illatát a szellő messzire vitte és elárasztotta szinte az egész várost.
Megálltam a patak mellett és kissé elméláztam. Gyönyörködtem a tájban és egyszerűen élveztem a Napot, szellőt, mindent..
Azt hittem teljesen egyedül vagyok, nem sejtettem, hogy valaki osztozik velem a pillanatban. Bár egy idő után furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne.
- Szép napunk van ma. – szólalt meg mögöttem.
Hangja kellemesen csengett fülemben. Ismerősnek tűnt.. már hallottam valahol.
Hátrafordultam és láttam amint az egyik cseresznyefa tövében ül. Hátával a fa törzsének támaszkodva, kényelmesen pihent.
- Valóban – válaszoltam mosolyogva.
Tekintetünk találkozott.
Akkor és ott eszméltem rá.. Ő volt az.
A felismerés hatalmasat visszhangzott a szívemben.
Ő. Aki gondolataim főszereplője. Akit tiszta szívemből szeretek, és akit csak remélni mertem, hogy valaha is láthatok egyszer egy pillanatra. Most itt volt előttem teljes valójában.
Aki nem pattant fel azonnal és rohant el azért, mert valaki megzavarta a nyugalmát és felismerheti.
Ez a park Szöul legcsendesebb része. Már értem, hogy miért jött ide. Itt Ő is nyugalmat talál.
- Te.. te vagy az? – kérdeztem halkan, remegő hangon.
Ő csak rám villantotta csodálatos mosolyát és lassan felállt ülő helyzetéből.
Szívem még inkább kalapálni kezdett. Csendben álltam és figyeltem minden mozdulatát. Figyeltem, ahogy felém lépked, egyre közelebb és közelebb.
Megállt alig pár centire előttem. Csillogó szemekkel fürkésztem arca minden egyes szegletét, majd hosszasan a szemeibe néztem.
Ő mindvégig türelmesen és mosolyogva tűrte a reakciómat.
Tudtam, hogy nem álmodom, de ezek a pillanatok tökéletesen beleillettek volna a legszebb álmaimba.
A szél szüntelenül sodorta a cseresznyevirágok szirmait a levegőben.
A mellettünk álló cseresznyefa alsó ágai nem voltak túl magasan. Kinyújtotta kezét, hogy óvatosan leszedjen egy darab cseresznyevirágot az ágról.
Szótlanul álltam előtte. Éreztem édeskés illatát, ami teljesen elbódított.
Szinte zavarba jöttem közelségétől és közvetlenségétől. Hiába volt igaz minden perc, nehezen hittem el, hogy valóban Ő áll előttem, ráadásul ennyire romantikus és meghitt környezetben.
A kezében tartotta a cseresznyevirágot és még közelebb lépett hozzám, majd mélyen a szemembe nézett.
Ismét mosolyra húzódott az ajka és ujjaival finoman végigsimított arcomon. Beleborzongtam az érintésébe. Karom azonnal libabőrös lett.
Arcom után hajamon is végigsimított, majd beletűzte az aprócska virágot sűrű tincseimbe. Fülig vörösödtem.
- Gyönyörű – suttogta.
Majd pár pillanat múlva hátrálni kezdett és ugyanazzal az édes mosollyal „búcsúzott”.
Én továbbra is csak álltam földbegyökerezett lábakkal. Se megszólalni, se megmozdulni nem tudtam.
Még láttam amint visszanéz rám mosolyogva.
Tényleg velem történik ez? Lehet ennél csodálatosabb kezdete a tavasznak?
Ezt a pillanatot, amíg élek, nem fogom elfelejteni. A legszebb dolgok egyike, ami valaha történt velem.
*2 hónap múlva*
Épp egy újságot olvasgatok és hirtelen felfigyelek egy cikkre, amely mellett az Ő és az együttese képe látható. A legújabb albumukról kérdezték őket, hogy mi ihlette a dalaikat.
Elmosolyodom, hiszen természetesen ma is felidéződött bennem minden egyes pillanata annak a napnak.
Ahogy haladtam a sorokkal egyre lejjebb a szívdobbanásaim egyre csak gyorsultak, kezeim remegni kezdtek.
- Az albumon található egy különösen romantikus hangvételű, szerelmes dal. Hogy született? Van valami emlék, ami hozzá kapcsolódik?
- - Ami azt illeti igen – válaszolta Ő – A tavasz kezdetén véletlenül összetalálkoztam egy lánnyal a cseresznyefák alatt, az egyik parkban. Olyan szép volt. Azóta is itt van az arca előttem. Sosem fogom őt elfelejteni.
Könnyeim megállíthatatlanul útjukra indulnak és zokogni kezdek. Hát emlékszik rám. Nem felejtett el. És ilyen nyíltan, ilyen őszintén ki merte mondani a gondolatait anélkül, hogy tartana a következményektől.
Bárcsak egyszer újra találkozhatnánk. Csak egyetlen egyszer. Szeretlek.
Hamarosan beköszöntött a tavasz, melynek langyos levegője védelmezőn simított végig Szöul utcáin és mezőin. Az évszak, amely új reménnyel áraszt el mindenkit, amelytől mindenki vár valami újat, valami szépet.
Mennyire vártam már a Nap első meleg sugarait és mennyire vártam valami szebb és reményteli dologra jómagam is.
Ahogy teltek a napok úgy töltődött meg az én szívem is újra boldogsággal és reménnyel.
Egy nap az egyik parkban sétálgattam Szöul csendesebb zugában.
A patak csobogása és az enyhe szellő okozta levélsuhogás megnyugtatóan hangzott a városi zajok után.
Lassan lépkedtem élvezve minden percét sétámnak. A tavaszi szellő játékosan fújta szanaszét barna tincseimet. Talán kicsit túlzottan is bolondos volt. Térd fölé érő fehér szoknyámba szemérmetlenül kapott bele újra és újra.
A cseresznyefa virágzás időszaka volt. Elvarázsolva ballagtam a halványrózsaszín csodák között, mintha életemben nem láttam volna gyönyörűbbet. De ha belegondolok.. számomra egyike a világ legszebb dolgainak. Illatát a szellő messzire vitte és elárasztotta szinte az egész várost.
Megálltam a patak mellett és kissé elméláztam. Gyönyörködtem a tájban és egyszerűen élveztem a Napot, szellőt, mindent..
Azt hittem teljesen egyedül vagyok, nem sejtettem, hogy valaki osztozik velem a pillanatban. Bár egy idő után furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne.
- Szép napunk van ma. – szólalt meg mögöttem.
Hangja kellemesen csengett fülemben. Ismerősnek tűnt.. már hallottam valahol.
Hátrafordultam és láttam amint az egyik cseresznyefa tövében ül. Hátával a fa törzsének támaszkodva, kényelmesen pihent.
- Valóban – válaszoltam mosolyogva.
Tekintetünk találkozott.
Akkor és ott eszméltem rá.. Ő volt az.
A felismerés hatalmasat visszhangzott a szívemben.
Ő. Aki gondolataim főszereplője. Akit tiszta szívemből szeretek, és akit csak remélni mertem, hogy valaha is láthatok egyszer egy pillanatra. Most itt volt előttem teljes valójában.
Aki nem pattant fel azonnal és rohant el azért, mert valaki megzavarta a nyugalmát és felismerheti.
Ez a park Szöul legcsendesebb része. Már értem, hogy miért jött ide. Itt Ő is nyugalmat talál.
- Te.. te vagy az? – kérdeztem halkan, remegő hangon.
Ő csak rám villantotta csodálatos mosolyát és lassan felállt ülő helyzetéből.
Szívem még inkább kalapálni kezdett. Csendben álltam és figyeltem minden mozdulatát. Figyeltem, ahogy felém lépked, egyre közelebb és közelebb.
Megállt alig pár centire előttem. Csillogó szemekkel fürkésztem arca minden egyes szegletét, majd hosszasan a szemeibe néztem.
Ő mindvégig türelmesen és mosolyogva tűrte a reakciómat.
Tudtam, hogy nem álmodom, de ezek a pillanatok tökéletesen beleillettek volna a legszebb álmaimba.
A szél szüntelenül sodorta a cseresznyevirágok szirmait a levegőben.
A mellettünk álló cseresznyefa alsó ágai nem voltak túl magasan. Kinyújtotta kezét, hogy óvatosan leszedjen egy darab cseresznyevirágot az ágról.
Szótlanul álltam előtte. Éreztem édeskés illatát, ami teljesen elbódított.
Szinte zavarba jöttem közelségétől és közvetlenségétől. Hiába volt igaz minden perc, nehezen hittem el, hogy valóban Ő áll előttem, ráadásul ennyire romantikus és meghitt környezetben.
A kezében tartotta a cseresznyevirágot és még közelebb lépett hozzám, majd mélyen a szemembe nézett.
Ismét mosolyra húzódott az ajka és ujjaival finoman végigsimított arcomon. Beleborzongtam az érintésébe. Karom azonnal libabőrös lett.
Arcom után hajamon is végigsimított, majd beletűzte az aprócska virágot sűrű tincseimbe. Fülig vörösödtem.
- Gyönyörű – suttogta.
Majd pár pillanat múlva hátrálni kezdett és ugyanazzal az édes mosollyal „búcsúzott”.
Én továbbra is csak álltam földbegyökerezett lábakkal. Se megszólalni, se megmozdulni nem tudtam.
Még láttam amint visszanéz rám mosolyogva.
Tényleg velem történik ez? Lehet ennél csodálatosabb kezdete a tavasznak?
Ezt a pillanatot, amíg élek, nem fogom elfelejteni. A legszebb dolgok egyike, ami valaha történt velem.
*2 hónap múlva*
Épp egy újságot olvasgatok és hirtelen felfigyelek egy cikkre, amely mellett az Ő és az együttese képe látható. A legújabb albumukról kérdezték őket, hogy mi ihlette a dalaikat.
Elmosolyodom, hiszen természetesen ma is felidéződött bennem minden egyes pillanata annak a napnak.
Ahogy haladtam a sorokkal egyre lejjebb a szívdobbanásaim egyre csak gyorsultak, kezeim remegni kezdtek.
- Az albumon található egy különösen romantikus hangvételű, szerelmes dal. Hogy született? Van valami emlék, ami hozzá kapcsolódik?
- - Ami azt illeti igen – válaszolta Ő – A tavasz kezdetén véletlenül összetalálkoztam egy lánnyal a cseresznyefák alatt, az egyik parkban. Olyan szép volt. Azóta is itt van az arca előttem. Sosem fogom őt elfelejteni.
Könnyeim megállíthatatlanul útjukra indulnak és zokogni kezdek. Hát emlékszik rám. Nem felejtett el. És ilyen nyíltan, ilyen őszintén ki merte mondani a gondolatait anélkül, hogy tartana a következményektől.
Bárcsak egyszer újra találkozhatnánk. Csak egyetlen egyszer. Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése