Gyere vissza..

 -  Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte a fiú remegő hanggal.

-         Igen. Jó párszor átgondoltam, és azt hiszem így lesz a legjobb mindkettőnknek. – húztad be a bőrönd cipzárját.

-          Sajnálom –motyogta halkan.

-          Ne sajnáld – emelted fel a több kilós bőröndöt, majd elindultál lefelé a lépcsőn.

-          Hadd segítsek legalább – nyúlt a táskáid felé.

-          Köszönöm, de elbírom.

Nem szóltatok többet. Kiléptél a ház elé és percenként nézted az órád. Már 5 perce itt kéne lenni a taxinak, amit előzőleg rendeltél Daehyun házához.

Nyár vége volt, így az esték már egyre hűvösebbek voltak. Összehúztad magadon vékony dzsekidet amint egy hűvösebb szellő megcsapott. Felnéztél az égre és láttad, hogy sötét felhők közelednek. Az időjósok nagy vihart jósoltak mára, de remélted, hogy nem fogják törölni a járatod és időben, gond nélkül hazaérsz.
Érezted Daehyun égető tekintetét a hátadon, aki még mindig az ajtóban állt. Bár most szakítottatok, nagyon bántott, hogy nem megy oda hozzád, nem ölel meg, nem suttog kedves szavakat a füledbe. Annyira vágytál a közelségére, hiszen szeretted.

Időközben a várt taxi is megérkezett. A sofőr udvariasan segített bepakolni a csomagjaidat, és elindultatok a repülőtérre. Majd megszakadt a szíved, de megálltad, hogy ne vess egy utolsó pillantást Daehyunra. Az autó elindult, te pedig magad mögött hagytad minden közös emléked Vele.
Akarva-akaratlanul is felidéződött benned a kezdet, amikor először találkoztatok egy szórakozó helyen, még a B.A.P debütálása előtt, pontosan 2 éve. Daehyun a többieknek vitte a következő kör piát. A klubban sokan voltak és a megvilágítás sem volt a legjobb, ezért megbotlott valakiben és a vodkás ital fele a te arcodban landolt.
Elmosolyodtál mikor eszedbe jutott mennyire kiakadtál ezen, és elkezdtél kiabálni vele.

-          Te idióta, nem látsz a szemedtől?!

-          Bo.. Bocsánat, ne haragudj – törölgette az arcodat boci szemekkel, te pedig amint ránéztél, azonnal megenyhültél.

Aztán mikor először randizni hívott, majd mégegyszer.. és elhívott a stúdióba is, hogy megmutassák neked a dalaikat. Amikor a debütáló fellépésüket remegő lábakkal nézted végig és amikor ott voltál velük az első nagyobb díj utáni partyjukon. Ugyanúgy ahogy a tagok összes szülinapi és egyéb buliján is. Annyira szép időszakok voltak. De mostanra sajnos minden megváltozott. Alig volt ideje rád, és ha volt is, inkább alvással töltötte, vagy csak egyedül akart lenni.
Hiába mondtad, hogy hagyod pihenni, alhat, amennyit szeretne, csak hadd legyél te is mellette, mindig az volt a válasz, hogy majd máskor találkoztok. Ez ment jó fél éven keresztül, te pedig egyre nehezebben viselted. Szerettél volna hozzá bújni, érezni a szeretetét, még ha nem is szóltok egymáshoz. De sajnos be kellett látnod, hogy hosszú távon ez nem fog menni, így hosszas gondolkodást követően meghoztad a döntést, miszerint hazautazol, fájdalmas véget vetve kapcsolatotoknak.

Egy könnycseppet morzsoltál el szemed sarkából a feltörő emlékek miatt. Láttad a taxisofőr aggódó tekintetét a visszapillantó tükörből, ezért gyorsan el is fordítottad fejed és kifelé bámultál az ablakon.

Otthon beletelt egy ’kis’ időbe mire feldolgoztad magadban ezt az egészet, de úgy érezted, hogy jó úton jársz. Már lassan 1 éve, hogy hazaköltöztél, Daehyunról pedig nem sokat hallottál. Nagyon nehezen álltad meg, hogy írj neki, legalább a születésnapján, de tudtad, ha megteszed, onnantól nem tudsz megálljt parancsolni magadnak. csak remélni merted, hogy jól van, és, hogy boldog. Párszor beleolvasgattál a róluk szóló hírekbe, néha titokban beszéltél a többiekkel, akik szerint nagyon szomorú, és folyton a te neved motyogja álmában.
Ilyenkor mindig elfogott a bűntudat.. Nem akartad tönkretenni.. Épp azért tetted, hogy a munkájára tudjon koncentrálni, mert mint rájöttél, neki az volt a legfontosabb.

Épp egy hétvégi nagytakarításon voltál túl, mikor hallottad, hogy valaki türelmetlenül csenget. Melegítőben és egy pólóban érkeztél ajtót nyitni, hajad kissé csapzottan állt. . Kicsit megigazítottad a tükörben, de nem nagyon zavartattad magad. Amint ajtót nyitottál állad a padlóra zuhant, hiszen Ő állt előtted egy csokor virággal a kezében.

-          Szia – mosolygott kisfiús zavarban.

-           Daehyun.. hogy..kerülsz..ide? – nyökögted.

Egyszerűen nem hittél a szemednek. Annyiszor szerepelt a gondolataidban, mindig az ő arcát láttad magad előtt, rengetegszer elképzelted, milyen is lenne, ha újra találkoznátok.. és most valóra vált, hiszen csak néhány centi választ el tőle.

-          Kérlek bocsáss meg, hogy elhanyagoltalak. Sajnálom, hogy ennyi időt vártam, hogy megkeresselek. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni. Gyere vissza kérlek.. - szinte könyörgött.

Egy szót sem tudtál magadból kipréselni csak érezted, ahogy könnyeid végigcikáznak arcodon. A nyakába borultál és magadhoz ölelted, mintha attól féltél volna, hogy bármelyik pillanatban köddé válik, és sosem látod újra.

-          Én is szeretlek Oppa. Sajnálom, hogy cserben hagytalak.- bújtál hozzá még szorosabban, majd csókban forrt össze ajkatok.

Miután mindketten magatokhoz tértetek, beinvitáltad szerelmed. Együtt töltöttetek néhány romantikus napot az otthonodban, majd visszautazott Koreába. Veled.